VII. PVTV- Energofish- Cube Társasági és Média horgászverseny


A maconkai tavon rendezett versenyek egyik különlegessége a mára már hagyományos Média horgászverseny, amelyen idén rekord számú csapat indult és amely rekordfogásokkal zárult. 135 mindenre elszánt sajtómunkás, szponzor, élsportoló és színész várta a reggeli sorsolást, ami ugye sokak szerint már előre el is döntheti a verseny végeredményét. (Na persze nem úgy alakult, az élen horgászók egyike sem „tuti” helyen horgászott!) Egy nappal a Média Kupa előtt ért véget a II. Professzionális Bojlis Európa Kupa horgászverseny, amelyen egy szlovák-magyar csapat (Halzóna SK) végzett az első helyen, kilencszáz kiló körüli fogással. Rekkenő hőségben öt napon és éjjelen át horgásztak. Ennek megfelelően a tározó versenyterülete tisztességesen meg lett szórva mindenféle spéci etetőanyaggal. Így aztán mindenféle taktikai elképzelést lehetett hallani a sorsolás előtt. „Túl van etetve a tó, kevés kaja kell. Messzire kell horgászni, mert a nagy meleg miatt benn hűsölnek a halak. Gyorsan oldódó felhős etetés lesz a nyerő! Apróhalazni kell, mert a nagy pontyok, amurok elteltek a sok kajától!” Volt ennél pontosabb szakmai megfogalmazás is: „Vigyünk egy csomó hideg sört magunkkal, mert ma is piszok meleg lesz!” Dérer István és Andrejszky Zoltán köszöntötték a résztvevőket, kettőjük közül Dérer Pista tűnt frissebbnek, Zolit egy kicsit elfárasztotta az előző esti ünneplés. De ez megbocsátható, hiszen a születésnapját ünnepelte. Utólag is gratulálunk és köszönjük az eddigi szervezést, a lelkesedést a sportolók, művészek, horgászok, támogatók és média munkások nevében. Egyedülálló rendezvény a Társasági és Média horgászverseny, amely évről évre színesedik, és lehetőséget ad a versenyzés mellett a jó hangulatú kikapcsolódásra is. Új szponzorokat és új versenyzőket is köszönthettünk a régiek mellett. A Digi TV két csapata, a Szabó elektronika, az Optimum Látásjavító, a Moskitó, a Pandainvest, a Megyei Közgyűlés, a Polgármesteri Hivatal és a Laguna étterem első alkalommal tisztelt meg bennünket részvételével. Megjelent a horgászó színészek színe java, a Kossuth és Jászai Mari díjas Koncz Gábor, a nagyszerű színész és rendező Méhes László, az örökifjú Straub Dezső, a nagy küzdő Csöre Gábor. Olimpiai- és világbajnokokból mindig is jól álltunk, Kovács Katalin kajak, Fábián László öttusa, Csipes Ferenc kajak, Cseh László úszó, Varga Tamás vízilabda, Besenyei Péter műrepülő, Huszai László Kick-box Európa bajnok, és végül, de nem utolsósorban, a PVTV csapat legjobb igazolása, Papp László óta a magyar profi ökölvívás legragyogóbb csillaga, Erdei Zsolt is megtisztelt bennünket jelenlétével. Madár népszerűsége változatlan, bármerre járunk vele a világban, mindenki szorít érte. Legutóbb Írországban voltunk együtt pecázni, ahol az északír határtól pár méternyire egy világvégi Pub-ban jöttek neki gratulálni a helybéliek. Kovács Katit régi barátság fűzi a verseny főrendezőjéhez Andrejszky Zolihoz (Zoli korábban sportriporterként dolgozott számos olimpián, világversenyen és a nagy tenisz versenyekről tudósított (Ausztrál Open). Kati számos világbajnoki győzelménél is ott volt. Innen a barátság melynek köszönhetően Katit minden alkalommal köszönthetjük a Média kupa és az éppen aktuális világbajnoki győzelme szempontjából. Most éppen a harmincegyediknél tart! Minden idők legjobb kajakosa, illik rá a „kajakozás királynője” titulus. Besenyei Péter feleségével, Tündével és a kick-boksz világbajnoki címmel büszkélkedő Pessuth Ritával alkotott csapatot. Péterről tudjuk, hogy nagy horgász, 240 kilós rájáját, amelyet a Maldiv szigeteken fogott, azóta sem tudtuk felülmúlni. De dolgozunk rajta. A verseny közepén el kellett repülnie de egy rövid bemutató erejéig visszatért, amely lélegzetelállítóan látványos volt. Először üdvözölhettük a versenyen Csipes Ferenc olimpiai bajnok kajakozót, a világverő magyar kajakos lányok edzőjét, akiben remek horgászt ismertünk meg. Ha egy kicsit jobb lett volna a felszerelése és nagyobbakat tudott volna dobni, még előrébb végzett volna csapata, a Honvéd kajakos szakosztálya. (Horgász-nagykereskedők figyelem: újabb olimpiai bajnok népszerűsítheti a horgászatot!!! Cseh Laci a Magyar Telecom csapat oszlopos tagja, hajszállal maradtak le a dobogóról de az nem kétséges, ha befejezi a versenyzést, pecázásban is ott lehet a legjobbak között. Az Euromashin csapata versenyen kívül indult, hiszen csapatukban ott volt a legutóbbi szerbiai horgász-világbajnokságon aranyérmet nyert magyar csapat két fiatal ásza Palotai Kristóf és Schmidt Attila. A golubaci versenypálya nagyon nehéz volt, folyamatosan hullámzott a víz, a partvédő kövezés horzsolta a zsinórokat, nem volt két egyforma rész a pályán. A kövezések lábát kellett nagyon gyorsan meghorgászni, a rengeteg apróhal miatt. A mieink bravúrosan szerepeltek, remekül eltalálták az etetőanyag és csali összeállítást, és magabiztosan hozták haza az első klubvilágbajnoki aranyérmünket! Ennyi újságíró és televíziós kommentátor még soha nem volt a Média kupán a teljesség igénye nélkül: Népszava, Bors, Blikk, Premier, Digi TV, Yász média, Nógrád Megyei Hírlap, Szabadföld, Képes Sport, Nemzeti Sport Magazin, Sport TV, Axel Springer. Horgászteljesítményük most hagyott némi kívánnivalót maga után, de sebaj jövőre majd javítanak. A házunk tájáról: A PVTV Team (Radu Morar, Erdei Zsolt és Andrejszky Zoltán) bravúrosan horgászott, második helyük megérdemelt volt. A csapat felszerelését és csalijait Radu állította össze, Madár megfogadta a jó tanácsot, precízen, hatékonyan horgászott, Zoli 3.95 kg-os pontya a verseny harmadik legnagyobb hala volt. Radu az utóbbi hónapokban számos nagy világversenyen vett részt és ez meglátszott horgászatán. Csali összeállítása különleges ízvilágú volt, nehéz helyről tudták húzni vele a pontyokat A PVTV Web csapata is horgászott, a 29-ik helyig jutottak. Első próbálkozásnak nem rossz. Harmadik helyen végzett a Pest megyei rendőrség csapata 21.25 kg-os teljesítménnyel. Erre nem számítottunk! Bravúr a javából! Nem tudom, hogy rengeteg munkájuk mellett mikor van idejük horgászni, de nagyon megtanultak bánni a feeder bottal. Ötödik hatodik és hetedik helyen végzett a Lánchíd Rádió a 100 tagú Cigányzenekar és a Sikeres Sporthorgász csapata. Tőlük ez elvárható volt mind a három csapatban tapasztalt rutinos horgászok húzták a halat, váltakozó sikerrel. A középmezőnyben végzett a Székely team, a Kunságszesz, a Horgászutazás.hu, a Scholl, a Horferserleg, a Kerékpárosok (CUBE), a Laguna étterem, az Optimum látásjavító és az Awa-Shima csapata. Meglepetés az Awa–Shima mérsékeltebb szereplése,de elnézzük nekik, mert fantasztikus bajai halászlevet főztek. A győzelmet a Rinyaszentkirályi csapat szerezte meg, akik évek óta részt vesznek a Média Kupán, (Rábai József, Varga László, Petlánovics Ferenc) teljesen megérdemelten. Rábai József az egyik legnagyobb magyar halgazdaság tulajdonosa, remek balatoni és tengeri horgász. A társak is profik, ráadásul az idén változtattak a csapat összeállításán. A verseny győztes csapata egyhetes külföldi horgásztúrán vehet részt a Horgászutazás.hu jóvoltából, három darab nagyszerű kerékpárt kaptak a CUBE felajánlásából, horgászbotokat az Energofish Kft-től, a Bodri Pincészet borait, a Kunságszesz pálinkáit, profi napszemüveget és még számtalan más apróságot. A verseny legnagyobb halát Kovács László prímás fogta, 7.03 kg-os pontya számtalan különdíjat hozott neki. Többek közt egy 250.000 Ft-os vizsgálatot az Optimum Látásjavító Klinika jóvoltából, egy Tissot órát, Seat ajándékcsomagot. (Le a kalappal a 100 tagú cigányzenekar csapata előtt, azt eddig is tudtuk, hogy világklasszisok muzsikálásban de, hogy már horgászatban is ott vannak a spiccen, erre nem számítottunk). A második helyen végzett csapat is kerékpározhat a CUBE jóvoltából, nagyszerű késekkel gazdagodtak, a Moskitó ajándékát vehették át. Ők is mehetnek többszázezer forint értékű szemvizsgálatra, az Optimum Látásjavítónak köszönhetik, és tesztelhetik az Energofish Kft legújabb botjait, orsóit. Az Euromashin különdíját egy Solar szettet Radu Morar nyerte el. Köszönet a PVTV tulajdonosának a rendezvény felkarolásáért, a horgászsport népszerűsítéséért és azért, hogy a magyar sajtó színházi élet jeleseinek, a sportvilág kiválóságainak és a sajtó rangos munkatársainak ilyen nagyszerű lehetőséget versenyzési és szórakozási lehetőséget biztosított. Különdíjakat kaptak még a nagy halak kifogói: Zákonyi Botond 4.22 kg-os pontyáért, Andrejszky Zoltán 3.95 kg-os amurjáért, Tóth Károly (Nógrád megyei Hírlap) 3.70 kg-os amurjáért, Nagy Jenő (Bors) 3.42 kg-os amurjáért és Máté Pál (Sport TV) 2.04 kg-os dévérjéért. Díjakat ajánlott fel az Awa Shima, a Lufthansa, a T-Mobil, a Sholl, a B-Tech, a Kisrét Manufaktúra Kft, a Pandainvest, a Szabó Elektronika, Deák Zoltán festőművész és a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum.

Zákonyi Botond

Köszönet a verseny támogatóinak: